Hitelkalkulátorok bankok ajánlásaival
Utolsó módosítás: 2010. július 8. csütörtök | 12:00Ha Ön a közeljövőben hitelt szeretne igényelni, akkor egyértelmű, hogy elsőként az egyes pénzintézetek által kínált hiteltermékek havi törlesztő részletét szeretné megismerni. Szinte az összes bank rendelkezik már Hitelkalkulátorral, mellyel könnyen kiszámolható a felvenni kívánt kölcsön havi törlesztési kötelezettsége.
Ehhez azonban Önnek végig kell nézni az összes elérhető Hitelkalkulátort, ami bizony nem kevés időt vesz igénybe. Ha azonban a honlapunkon található Hitelkalkulátort használja, akkor rengeteg időt takaríthat meg, ugyanis kalkulátorunk minden hitelcél esetén rögtön a bankpiac legkedvezőbb havi törlesztésű hitelkonstrukcióját jeleníti meg nem csak egy, hanem az összeg elérhető devizanem esetében.
A Hitelinfó által elérhető Hitelkalkulátor mintegy harminc bankpartnerünk termékei közül választja ki mindig az adott hitelcélnak, hitelösszegnek és futamidőnek megfelelő terméket, Ha elnyeri az Ön tetszését az így megjelenített hitelkonstrukciók valamelyike és szeretne részletesen tájékozódni az adott hiteltermékről, akkor nem kell mást tennie, mint kitölteni ajánlatkérő nyomtatványunkat, s elküldeni ajánlatkérését.
A Hitelinfó irodáiban és Partnereinél az ajánlatokat Szakértőink a lehető legrövidebb időn belül elkészítik, s e-mailben értesítik Önt a lehetőségekről.
Ha a későbbiek folyamán szeretné igényelni az adott hitelkonstrukciót, akkor érdemes személyesen is felkeresni irodáink valamelyikét. Itt ugyanis nemcsak teljes körű felvilágosítást kaphat Kollégáinktól, hanem még a hitelügylet elindítása előtt elvégezhető az előzetes hitelbírálat is.
Az előminősítéshez szükséges dokumentumok listáját Tanácsadóink az Ön rendelkezésére bocsátják, s ezek beszerzése után néhány napon belül – a hitelkonstrukciótól függően – megtudhatja a bírálat eredményét. Az előminősítés során az adott bank ellenőrzi az Ön KHR státuszát, megvizsgálja a háztartás rendszeres bevételeit és kiadásait, valamint a hitelügyletbe bevonni kívánt ingatlan értékét és állapotát, s ezek alapján dönt.
A Hitelinfó Hitelkalkulátorával kapcsolatban tehát fontos tudni, hogy az a különböző pénzintézetek és bankok ajánlásának köszönhetően található meg honlapunkon, s mindig naprakész információkkal szolgál az érdeklődő ügyfelek számára.
Hitelkalkulátorunkkal mind fedezet nélküli személyi kölcsönök, mind adósságrendező, szabad felhasználású, lakásvásárlási, építési, bővítési, korszerűsítési illetve felújítási hitelek havi törlesztő részlete kiszámolható, s ügyfeleink tájékozódhatnak az adott hiteltermék teljes hiteldíj mutatójának (THM) mértékéről is.
Amennyiben konkrét bank valamely hitelkonstrukciójának havi törlesztő részletére kíváncsi, akkor érdeklődjön hitelezési Tanácsadóinknál személyesen.
Hasonló bejegyzések:
